Richard Rohr az élet különböző fázisairól és arról ír, hogy hétévente akkor is elavul az ember addigi élete, ha egyébként minden jól alakul. Elgondolkodtató, hiszen, ha nem valósul meg egy elképzelt projekt, például egy gyerek, akkor akár harminc évig is napirenden tartja az ember, és nem tud termőre fordulni. Egyszer csak ugyanoda jut, mint az, aki az élete értelmét a gyerekeibe vetítette, és amikor ők kirepülnek, óriási űr marad benne. A legjobb annak, aki gyerektől függetlenül ki tud alakítani egy olyan életperspektívát, hogy amit kapok, ajándék. Nem könnyű megvalósítani, mert a mai kultúránkban a legtöbb dologgal kapcsolatban az az érzésünk, hogy egyszerűen jár nekünk.
Ha valaki leginkább arra hangolódik, hogy továbbadja az életet, az kétségkívül egy szép, mély értékvonulat. Ám messze nem az egyetlen. Ha valaki szeretne jóban lenni a gyermektelenségével, az teljes revíziót igényel az élete értelmére, örömforrásaira nézve. Nem lesz könnyű dolga annak, aki szeretné megspórolni az áttekintő önreflexiót. Maradhat benne keserűség, ámítja magát, hogy túl van rajta, ám valójában ahányszor gyereket, babakocsit lát, összefacsarodik a szíve. A mi családunkban is van egy idősebb házaspár, nagyon szép életet éltek le együtt, mindenük megvolt, de mindig egy kicsit szomorúak amiatt, hogy nem született gyerekük. Amikor látogatóba jönnek hozzánk nagy családi ünnepségekre, ahol több generáció gyűlik össze, és ott tipegnek-topognak a kisgyerekek, az nagyon megérinti őket. Számukra hetven fölött nyilvánvalóan elment már ez a hajó, és összességében megbékéltek a helyzettel. De úgy tűnik, legbelül még mindig szomorúak. Nem könnyű…
Sokféle esetet láttam, messze nem mindent, de már ennyiből is le tudom vonni a konzekvenciát, hogy meglehetősen arrogáns dolog szakemberként konkrét válaszokat adni, hogy miért születik gyerek ott, ahol nem kellett volna, máshol meg miért nincs még mindig. Néha nagyon egyértelműnek tűnik, az ember úgy érzi, érthetőnek és evidensnek kellene lennie a megfejtésének, de mégsem az. Van, amikor már szinte mindent körbenéztünk, föltártunk, de továbbra is rejtély marad.
Amikor valaki például hirtelen hidegnek teszi ki magát, és utána néhány napon belül megfázásos reakciói lesznek, akkor az ember úgy érzi: ezt értem. De azt már nem tudjuk megmagyarázni, miért nem fázott meg, amikor máskor hideg volt; vagy miért nem fázott meg a többi ember, aki ugyanakkor kiment a hidegre. Egy ilyen egyszerű dolognak is számtalan rejtélyes összetevője van, mégis úgy érezzük, valahol megfejthető. A gyermektelenség esetén is lehet egy nagy komponens, amiből úgy tűnik, érthető. Úgy szokták modellezni, hogy a háttérben vannak testi vagy organikusan szervi okok és lelki összetevők.
Én már ezzel a kiindulóponttal sem értek egyet, hiszen ezek annyira összefonódnak egymással, a szervileg megragadható elváltozások elválaszthatatlanok a lelkiektől, személyes történettől, felmenőktől, születéstől, haláltól, és még ki tudja, mitől. Nem célszerű szétválasztani. Szerintem létezik egy korszerűbb szemlélet. Természetesen hasznos megnézni fizikai oldalról, miért nem esik teherbe valaki, hiszen ha találnak valamit, ami orvosi kezeléssel könnyen rehabilitálható, akkor nyilván jobb esélyeket teremtünk arra, hogy ez a testi-lelki folyamat el tudjon kanyarodni a fogantatás felé. De ezt nem tudjuk garantálni.
Ha viszont valakinek egész egyszerűen hiányzik valamelyik alapvetően szükséges női szerve, akkor lelkizhetünk a végtelenségig, az nem fog segíteni. És fordítva: valaki lehet teljesen egészséges fizikálisan, de ha elemi szintű szorongás, tiltakozás, negatív élmény kötődik a szüléshez, a gyermekvállaláshoz vagy a saját gyermekkorához, akkor hiába tornáztatjuk vagy turbózzuk az organikus részt beültetéssel meg mindenféle egyébbel, rendszerint nagyon masszív az ellenállás.
Forrás: HVG.hu
