Hallottad már azt a kifejezést, hogy „szőrös gyerek”? Abban az esetben, ha még nem, ezzel egy ember a háziállatára utal, általában macskára vagy kutyára. Azt sugallja, hogy az a személy úgy gondol az állatára, mint egy gyerekre. Lehet, hogy nagyon sok figyelmet kap, esetleg ajándékot, játékot, amit más a gyerekének venne meg, de nem a háziállatának – mint ruhák vagy kiegészítők.
Egyáltalán nem állítjuk, hogy bármi gond lenne ezzel a kifejezéssel, és azzal, ha valaki ennyire szereti a kiskedvencét, viszont sok ember nagyon is kiakad ezeken a dolgokon.
Vannak anyák, aki azt állítják, egyáltalán nem fair egy állatot a gyerekekhez hasonlítani, mivel nem is összehasonlítható a két dolog – és van abban valami, amit mondanak. Végül is a gyerekek (és nem az állatok) igénylik az éjszakai etetést és a pelenkacserét. Megdobogtatja a szívet, amikor először kimondják az anya szót. És ez olyasmi, amit egy állat soha nem fog megtenni.
Az anyák azt is kihangsúlyozzák, hogy sokkal könnyebb dolguk van azoknak, akik állatot tartanak, hiszen könnyebben eljutnak este egy jó étterembe, vagy akár nyaralni. Azt mondják, érzelmileg nagyon megterhelő egyedül hagyni a gyerekeket, míg találni valakit, aki vigyáz a kutyára, amíg távol vagy, elég könnyű.
Olyan szülőként, akinek háziállata is van, értjük a problémát. Még a gyerek előtti időkben valójában nem tudtuk, mennyivel több munka felnevelni egy gyereket, mint gondoskodni egy állatról. Azt gondoltuk, úgy szeretjük a kutyáinkat, mint a gyerekeinket, de amíg meg nem születtek, nem tudtuk, hogy ennyire lehet szeretni valakit. És ez nem jelenti azt, hogy már nem szeretjük a kutyáinkat, de határozottan látjuk és érezzük a különbséget.
Nem csak sok szülő, de néhány kutyakiképző sem szereti ezt a kifejezést: „Nem is magával a kifejezéssel van gond, hanem azzal, ami mögötte van. Nagyon igazságtalan ugyanis a kutyáinkkal szemben, ha nem fogadjuk el őket annak, amik. Ők kutyák, de ez nem elég nekünk, humanizálni kell őket… Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én pont azt szeretem a legjobban a kutyámban, hogy kutya és megvan benne az a sok dolog, ami az emberekből hiányzik…
” – mondta egy kiképző.
Érdekes, hogy a szülők, és a tréner megközelítése egészen más, mégis mindkettő lényege, hogy nem kellene így hívnunk és tekintenünk a kutyáinkra. Az tény, hogy az állatok sosem lesznek emberek, és meg kellene ragadnunk azokat a dolgokat, amik azzá teszik őket, amik. Csodálatosak, mert kutyák, vagy macskák, vagy hüllők, vagy amilyen állatod csak van.
Hagyjuk, hogy azok legyenek akik, ne hasonlítsuk őket az emberekhez. Néhány esetben vannak hasonlóságok, de ugyanúgy különbségek is. Talán, ha hagyjuk nekik, hogy önmaguk legyenek, sokkal mélyebb kapcsolatunk is lehet velük.
