Kinéznek, mert gyermektelen és szingli vagyok

Hiányzik a kultúránkból, hogy erről beszéljünk

Annyi történetet magamba szívtam, annyi helyzetet megbeszélgettem, hogy van rajtam egy nyugodtság, hogy a szülőséget úgysem lehet jól csinálni. Bárhogy csinálod, pszichológusnál fog kikötni a gyerek. Másrészt úgy érzem, az ilyen késői gyerekvállalásnak igenis lehet előnye. Sokat olvasok, évek óta sok párkapcsolati, gyereknevelési, szüléssel kapcsolatos könyvbe vagy cikkbe futok bele. Ha nem hallgattam meg vagy ötven szüléstörténetet, akkor egyet sem. Van bennem valami perverz kíváncsiság, hogy mi ez. Frankón végigolvasok úgy egész köteteket, hogy abból engem semmi nem érint. A félelmeimet úgy tudom elhessegetni, ha hallok róla sokat. Felkészítem magam minden lehetséges problémára. Egyáltalán nem vagyok ilyen élethelyzetben, de van bennem nyitottság meg vágy. Most először bennem van az, hogy a következő pár kiválasztásánál szempont lesz, hogy nem nagyon van már elcseszni való időm. Mondjuk, nem látom magam előtt, hogy a második randin megkérdezem: „És akkor, gyerek?!” De ha valakivel ez kizárt, azzal valószínűleg nem fogok nagyon hosszan elbíbelődni.

A családom tojáshéjon járkál, nem mernek kérdezni. Hiányzik a kultúránkból, hogy erről beszéljünk. Nekem is hiányzik a kultúrámból meg a komfortérzetemből. Anyukám másfél évente egyszer finoman utal rá, mennyire jó lenne egy kisbaba a családban. Még abban sem vagyok biztos, hogy nekem célozza. A barátaimmal több szó esik a témáról, de ők sem mernek kérdezni. Feltettek egy polcra, inkább nem piszkálnak. Engem nem épít az önsajnálat, és nem akarok azonosulni az otthon szomorkodó szingli lány szerepével. Ha túl sokat ragoznám, azzá válnék, de nem akarok beleragadni. Persze ezért sokan azt gondolják, hogy hát olyan önálló, kedves meg intelligens vagyok, majd megoldom, vagy biztos nem is akarok párkapcsolatot, gyereket. Mondtam én ilyet? A legjobb barátnőm – akinek akkor már két gyereke volt, nekem meg épp kapcsolatom se – egy buliban becsípve odavetette, hogy: „Jaj, de hát olyan jó a gyerek, miért nem akarsz te is?!” Azt hittem, felrobbanok. Nagyon feldúl, amikor egyenlőségjelet tesznek a közé, hogy nincs, és hogy nem akarsz. Sokaknak itt megreked a gondolkodásuk.

Ami még idegesítő, amikor egy sokgyerekes anyuka kiposztol valami olyat a Facebookra, hogy „amikor a gyerektelen ismerősöd azt mondja, hogy fáradt, muhaha”, és ott egy kép egy koktélt szürcsölgető szingli nőről a tengerparton. Ez a megbélyegzettség, hogy azért, mert nincs gyerekem, nem tudhatom, mi a fáradtság, mi a teljesség, az érzelmi gazdagság, nem vagyok igazi nő, és nem tudhatok semmit a való életről… Ezek bicskanyitogatók. Egyrészt, senkiről nem tudhatod, hogy választotta-e. De még ha igen, akkor is! Az az érzés, hogy nem érek semmit, ha nincs gyerekem, nem belőlem fakad, a tágabb környezet ezt tolja rám.

A különleges nagynéni szerepe

A szülői életforma elsodorja a barátokat is. A legtöbben csak fel-felbukkannak, és mindig nekem kell mindenkihez alkalmazkodnom. Egyedül vagyok, „úgyis ráérek”, ezért én megyek át, én látogatom meg, én viszem. Nem tudunk nagyobb közösségben találkozni, házhoz kell zarándokolnom, és amíg a gyerek alszik, addig tudunk a konyhában beszélgetni. Értem, és nincs igazi rossz érzés vagy vád bennem, de kényelmetlen. Azt viszont kerülöm, hogy gyerekkel együtt találkozzunk, mert akkor egy szavam sem megy át. Olyan, mintha beszélgetnénk, de csak biodíszletként ülök ott. Mint az Amélie-ben, amikor elmondja, hogy egyébként terhes vagyok és elütött egy vonat és meghaltam és háromszor újraéledtem, és ebből semmi nem megy át. Az más, ha azért találkozunk, hogy játsszunk a gyerekkel. Egy csomó barátnőm ég a vágytól, hogy időről időre visszacsöppenjen a gyermektelen felnőtt létbe, én viszont nem tudok parancsszóra bulihangulatba kerülni. Ő most ér rá, menjünk az éjszakába, mindegy, hogy egész héten dolgoztam és semmi kedvem.

Van egy-két ismerősöm, aki nem tud másról beszélni, csak a gyerekeiről, de a fontosabb barátaim inkább vissza akarják hívni a morzsáit annak az életnek, amikor még nem volt gyerekük, tehát nem tolják rám, hogy velük mi van, inkább azt várják, hogy meséljek a külvilág történéseiről. Néha elszégyellem magam, hogy a legjobb barátnőim gyerekeit nem látom egy évig. A rokonságban is vannak gyerekek, de őket sem látom sűrűn. Bekerültem a szingli, gyerektelen státuszba, a különleges nagynéni szerepébe. Hozom, amit az én nagynénéim nekem jelentettek.

Azt gondolom, a lényegi dolgokból minden benne lehetne az életemben gyerek mellett is. Nem éreznék különösebb lemondást, mert ha őszinte akarok lenni magammal, az óriási szabadságommal nem kezdek sok mindent. Új-Zélandig is el lehet menni egy gyerekkel, ez tényleg csak a szülő rugalmasságán múlik. Nyilván teljesen megváltozna az időbeosztás meg az evidenciák, de nem lenne rossz némi kötöttség ebben a nagy szabadságban.

Forrás: HVG.hu