Már a gyerekünknek az utcán. Nyilván meg kell tanítanunk közlekedni, és sok KRESZ-szabályra is. Ebből fakadóan vajon mi lehet vajon az a kor, amikortól már nem (annyira) féltjük, és úm. szabadjára engedhetjük őt?
Sok olyan körülmény van, melyet mérlegelni kell, amikor a címben szereplő kérdés felmerül egy szülőben. Ha iskolás már a gyerek, és az iskola nem a szomszédos faluban van, akkor van, aki már meg meri tenni, hogy egy darabig értelemszerűen kísérgeti, majd mondjuk a második félévtől már szó szerint elengedi a kezét. Vagy az is előfordulhat, hogy egy-két évet együtt csinál végig a szülő és a gyerek, és utána válnak el ilyen módon. A hangsúly minden esetben két dolgon van: egyrészt a közlekedési szabályok ismeretén, másrészt pedig azon, hogy a szülő lelkileg mikor képes elengedni a gyermekét lelkileg. Mert ha lelkileg egy kicsit hagyja magát leválni róla, akkor könnyebb lesz mindkettejüknek a jövőt illetően is.
Vegyük hát most ezt a két említett példát, és nézzük meg, mi is lehet a célravezető.
Az első eset ugyebár az, amikor olyan háttértudással felvértezve vág neki a csemete a „nagyvilágnak”, melyet az addigi évei során szerzett. Ha kisfiú, kicsiként valószínűleg fogékonyabb volt a KRESZ-szabályokra, és ilyen módon nagyjából két éves kora körültől már élénken érdeklődött a markológépek, traktorok, autók, buszok és tűzoltóautók világa iránt. És ebből kifolyólag bármerre is mászkált a városban, a világban, iskolás korára már megszerezte a megfelelő ismereteket. Ez persze korántsem azt jelenti, hogy mindent tudna, de legalább elindult az úton, mely oda vezet majd, hogy idő előtt megtanulhatja azt, amire a jogosítvány megszerzéséhez szüksége lesz. És ez nagyban segíti őt abban, hogy kisiskolásként már boldogulhasson.
Egyedül vagy többen?
Amitől természetes módon félthetjük őt, az nem az, hogy majd nem tart be szabályokat, hanem sokkal inkább az, hogy mások nem tartják be. Vagyis itt sajnos abszolúte nem szabad hagyni, hogy érvényesüljön a KRESZ-könyvekben tanított bizalmi elv. Igenis fel kell készíteni őt arra, hogy sokan nem adnak elsőbbséget a zebránál, még ha lámpás, akkor sem, vagy hogy amikor olyan helyen kell átkelnie az úttesten, ahol csak felfestés van, akkor le ne lépjen senki elé, bízva abban, hogy majd úgyis megáll. Mert lehet, hogy nem fog, és ezt nem szabad megkockáztatnia.
Vagyis mindenképpen nehéz ügynek ígérkezik a gyerek - talán - első igazi tesztje, de tudatosnak kell lennünk, és esetleg már pár évvel suli előtt rákészülni minderre. Ugyanis így mindenki jobban jár: a gyerekünk is, mert elkezdi az úm. felnőtté válást, és mi is, mert lassan, de biztosan megtanuljuk elengedni őt, és hagyni, hogy a maga útját járja. Ettől még természetesen nem lesz nagy a 6-7 éves, de örömet okozhatunk neki azzal, hogy már annyira bízunk benne, hogy megengedjük neki, hogy elkezdjen egyedül utazni.
Nyilván ezt is kicsiben kell, nem azonnal a mélyvízbe dobva őt, de a hangsúly akkor is azon van, hogy ahogy megtanul késsel-villával enni, úgy ezt is elsajátítja.
