Ne az öngyilkosság legyen a depresszió vége, hanem a gyógyulás
Gyanakodni és segíteni akkor kell és kötelező, ha a rosszkedv átfordul depresszióba. Ennek számtalan jele van, de talán a leglátványosabb az, ha negatív hangulata hosszú hetekig, hónapokig eltart és nincsenek békés időszakok. Ennek a folyamatnak a része a reményvesztettség, ami látványosan megváltoztatja a kamaszok természetét. Jelei a szomorúság, életuntság, kilátástalanság. Sajátossága még, hogy a gyerek bezárkózik önmagába és fizikálisan is, a szobájába. A korábban, életét meghatározó tevékenységek nem érdeklik, nagyon fáradékony és ingerlékenyebb lesz. A legtöbb esetben tapasztalható tünetek még az alvászavar, a fejfájás, a mellkasi szorítás, a légszomj és a gyomorfájdalmak is.
Ha nem kezdünk el időben foglalkozni a jelenséggel, akkor a depresszió során jelentkező öngyilkossági gondolatok komolyan felerősödhetnek. A depressziósok nagyrésze a bennük zajló feszítő érzést hajlamosak harsánysággal is kompenzálni. Legbelül azonban ezek a gyerekek csúnyának, unalmasnak, ügyetlennek érzik magukat.
A depressziót nehéz elkerülni. A kezelésében és megelőzésében használhat, ha rendszeresen sportol a gyerek, sokat beszélgetünk vele, meghallgatjuk és adunk a véleményére, segítjük, hogy megvalósítsa önmagát, biztosítsuk számára a független szakértői segítséget. Azok a kamaszok, akikre rátelepszenek szüleik vagy elhanyagolják őket sokkal többször kerülnek a depresszió határára, ezért érdemes úgy alakítani a családi életet, hogy mindig legyen egy felnőttnek bizalmi viszonya a családból a fiatallal.
A depresszió olyan belső harc, amire nehéz felkészülni
Mint látható, a kamaszkor igen komplex, nem létezik ellenszer ellene. Legfontosabb feladat ilyenkor a támogatás és a gyerek biztosítása arról, hogy amit megél, az egy természetes folyamat. A legjobb talán, ha felidézzük, hogy mi hogyan éltük meg anno ezt az időszakot, mi zajlott le bennünk, mit vettünk tolakodásnak és mi volt az igazi segítő szándék. Mindezek mellett fontos az empátia, ami előre mozdíthatja a kínos és bonyolult helyzetek megoldását. Figyelő tekintetünket szinte láthatatlanul kell a gyerekünkön tartanunk, nem szabad látványosan az ellenőrzésünk alatt tartanunk.
Kedves Szülők! A legrosszabb, amit tehetnek az az, hogy személyes sértésnek veszik gyermekünk viselkedését. Ha minden erejükkel belemennek szemtől – szembe a harcba, az olyan, mint olaj a tűzre. Egy szülőnek, ha megérteni nem is tudja, de el kell fogadnia, hogy a gyereke nem őt utálta meg hirtelen, nem őrá haragszik, csupán minden erejével azon van, hogy leváljon, felnőjön, önálló személyiségként élhesse életét. Be akarja bizonyítani a felnőttvilágnak, hogy meg tudja oldani a saját magával kapcsolatos dolgokat, meg tud hozni döntéseket, képes arra, hogy mérlegeljen. Ha pont a szüleitől nem kapja meg a feltétlen bizalmat, ösztönzést, pozitív példákat, akkor könnyen kiteljesedhet egy jó kis családi háború.
