100 évvel ezelőtt fürdőruha rendőrség mérte a strandruhák hosszát- bikini divat akkor és most

Plesz Barbara

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Már az ókori Rómában is megfigyelhető volt a fürdőruha használata és napjainkban is egyre fontosabb szerepet tölt be. Rengeteg bemutatót tartanak, melynek keretében modellek mutatják be a legújabb kollekciókat. A plus size modellek is előszeretettel pózolnak a legtrendibb bikinikben példát mutatva ezzel, hiszen sok embernek segítséget nyújthatnak testük elfogadásában, látva azt, hogy nem csak a vékony nők lehetnek vonzóak a strandokon. Nagyon széles a paletta, melyek közül a hölgyek kedvükre válogathatnak. A standard daraboktól kezdve az extra változatokig. Már alakformáló fürdőruha is létezik, szín-és mintakombinációkkal próbálják kiemelni az előnyös részeket. 

Fürdőruhák a középkorban

De tekerjünk vissza egy kicsit az időben. A középkorban mindennek nyoma sem volt, hiszen akkoriban a higiéniai szokások gyerekcipőben jártak, és a fürdés sem volt túl nagy ’’divat”, nem hogy a fürdőruha viselése. Kezdetben a fürdők használata főképp a kiváltságosok kikapcsolódási lehetősége volt, majd minden réteg számára elérhetővé vált. Ezekre a helyekre akkoriban még teljesen meztelenül, vagy kötényben jártak az emberek.

 

Fürdőruhák a 18. és 19. században

Ezzel szemben a 18. és 19. században már ennek az ellenkezője volt a mérvadó. A fürdőzések során az előkelőbb hölgyek már nem akarták testük részleteit mutatni, mert erkölcstelennek számított. A fürdőruhák tulajdonképpen az utcai ruhákhoz hasonlítottak, azonban könnyebben lehetett mozogni bennük. Szigorúan olyan anyagból készültek, amelyek vizes állapotban sem váltak áttetszővé. Ilyen anyag például a vászon. Még nehezék is került bele, hogy ne lebegjen a vízen. És ha mindez nem lenne elég, még harisnyát is viseltek a fürdőruha alatt.

hirdetes

 

Férfi fürdőruhák a 18. és 19. században

A férfiak dolga ezzel szemben jóval egyszerűbb volt, hiszen gondoljunk csak bele, hogy a hölgyek számára milyen megterhelő és körülményes lehetett a fürdőzés szinte talpig érő ruhákban, nehezékkel, vizesen. Egyrészt a súlya miatt, másrészt nem lehetett kellemes vizes ruhában eltölteni az időt. Pontosan ezért kísérők jártak a hölgyekkel, hogy ügyeljenek rájuk. A férfiak számára a rövidnadrág és ing viselése elvárt volt.

 

A 19. század végén indult el a változás

hirdetes

A 19. század közepén divatba jöttek a mintás fürdőruhák, azok között is a tengerészmintás volt a leggyakoribb. Szabásukat tekintve derékban szűkített fazonúak voltak buggyos nadrággal. De továbbra is kedveltek voltak az egyszínű darabok. Ebben az időszakban már kezdtek hajlani az emberek a praktikusabb vonal felé, hiszen egyre többen látogatták a tengerpartokat, viszont még mindig a test takarásán volt a hangsúly, hiszen a nyakon kívül és a bokától lefele nem látszódott ki más testrész.

 

Hogy hogan jutottunk el innen a mai egyszál bikinikig, lapozz a következő oldalra, és megtuodod, vaalmint a bikini rendőrségről is beszámolunk!

        

Forrás: Kép forrása: Fortepan, 1917. Magyarország,Balaton,Siófok fövenyfürdő

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2025-02-21

Mi nem hiányozhat a hoteled marketing stratégiájából 2025-ben?

A 2025-ös hotel marketing stratégia digitális fejlesztéseket, fenntarthatóságot és személyre szabott vendégélményt igényel. Fedezd fel a Hotelmentők megoldásait!

2025-03-14

Miért válaszd az ápolói szakmát 2025-ben?

Az ápolói szakma 2025-ben stabil megélhetést, fejlődési lehetőségeket és nemzetközi karriert kínál. Ismerd meg, miért érdemes ezt a hivatást választani!

2024-12-10

5+1 dolog, hogy tökéletes újévi fogadást szervezz!

Hogyan szervezz tökéletes újévi fogadást? Tudd meg, mire figyelj a helyszíntől a dekoráción át a programokig! Tippek és egy remek rendezvényterem ajánlása.

2024-12-10

A tökéletes céges évzáró – 5 helyszín, amit mindenki imádni fog

edezd fel a tökéletes céges évzáró helyszíneit! Wellness hotelek, borászatok és kalandparkok, hogy az évzáró esemény emlékezetes legyen mindenki számára.

2024-10-09

3 legaktuálisabb téma, amivel felkeresik a pszichológust a páciensek

A szorongás, kapcsolati problémák és identitásválság a páciensek három leggyakoribb témája, amivel a pszichológust felkeresik. Ismerd meg a megoldási lehetőségeket!

2025-03-28

A hosszú párkapcsolat titka: szeretetnyelvek és konfliktuskezelés

A boldog és tartós párkapcsolat nem a szerencsén múlik. A kémia fontos, de a legnagyobb szerepet azok a tudatos erőfeszítések játsszák, amelyeket a felek nap mint nap megtesznek egymásért. A szeretet kifejezésének módjai és a konfliktusok kezelése kulcsfontosságúak ebben a folyamatban.

Legnépszerűbb cikkeink

Csajos Divat Érdekességek Nyár